Messze még a tavasz és itt a Karácsony! E kettő tény ihlette névtelen költőnk versikéjét.Fogadjátok szeretettel! :)

Odakint már a hideg és fagyokat hozó december fogadja a kimerészkedőket. A legtöbb horgász elpakolja felszereléseit és egy csésze meleg ital mellet felidézi a szezon szép fogásait, emlékezetes kalandjait. Vannak ugyan még ilyenkor is a vizek hátán levők, olyanok, akik dacolva az elemekkel, megpróbálkoznak a halfogással, de a többség már a tavaszt várja…

Az idei december megmutatja, hogy ki is az úr valójában. Minél hidegebbek a nappalok és az éjszakák, a csillagok is fényesebben látszanak az égen. És persze leesik az első hó is. Ez rányomja bélyegét a horgászat szezonjának a végére. Innen már csak a legelvetemültebb sporttársak riogatják, az így is hibernált jószágot. Minden megáll, megpihen egy kis időre, aztán újból beindul a körforgás, ami megállíthatatlan. De addig is álmodozunk, nagy harcsákról, ahogy rabolt a nádas szélén, és kuttyantott egyet. Vagy egy kárász sütkérezik a sekély vízben, vagy netán egy aranytégla túrja éppen az iszapot az orrunk előtt...

„A természet iránti rajongó szeretetből, de azért is, mert íróasztal mellett, négy fal között töltött fárasztó munka után csak a tiszta friss levegőben lelték idegeim a szükséges felfrissülést, ezelőtt sétáimat üres időmben mindenkor a szabadba, a pormentes pázsitos folyópartra szoktam volt megtenni. Ily sétáim közben gyakran láttam egy-egy jó ösmerőst, a mint horgászó szerszámjával a folyó partján ülve s mit sem törődve azzal, a mi körülötte történik órákon át legtöbbször az est beálltáig leste a vízben úszó dugóját. Természetesen feltűnt az is, miként derült fel az arcza, ha a dugó közben-közben megbillent, hát még ha hirtelen víz alá is merült; és mégis hányszor maradt üresen a zsákmányra előkészített halászkosara. Ezeket látva és figyelve, gondolkozóba estem afölött : mi lehet oly vonzó ezen türelempróbának látszó sportban ? mi az abban, a mi ezen különben olvasott, intelligens embert órák hosszat egy helyre szögezve tartja, mikor idejét okosabban és hasznosabban eltölthetné, kiváltképpen, mikor azt a hébe-korba zsákjába került kis halat néhány fillérért megveheti ? s ő ezek daczára sokszor nedves fűben, vízben és sárban gázolva, a napsugarakat visszaverő vízszintre való merev nézésben egészségét és szemevilágát koczkáztatja...

Legutóbbi kalandozásunk a Veresegyházán található, Pamutipari horgásztavon ért véget. A remek peca után cimborámmal elhatároztuk, hogy hamarosan visszatérünk, és újra lecsapunk a csukákra. Azonban a megérkezés cseppet sem volt zökkenőmentes. Az indulást reggel 7:30-ra terveztük a szokásos tömegközlekedési eszközök bevonásával. A vonat már negyed kilenckor megérkezett az állomásra. A felszállás után a hangosbemondó kis türelemre szólított fel minket, zavar elhárítás céljából. Annyira siettek a MÁV-os dolgozók, hogy 9.40-körül fel tudtunk szállni egy vonatpótló buszra. Örömünk nem volt határtalan mivel csak egy darabig vitt minket a busz. Majd megint átszállás ezúttal a vonatra. Hát igen kalandos volt ez a kis reggeli túra, de 11 körül meg is érkeztünk a horgásztóhoz.

Mielőtt bármiféle utalást tennék soron következő receptemre, leszögeznék valamit, ami talán sokatoknak eszébe jut, miközben figyelemmel kísértétek a cikksorozat eddigi részeit. Semmi bajom a halászlével és a rántott ponttyal! Nincs kifogásom sem egyik, sem másik ellen, sőt, kifejezetten szeretem ezeket az ételeket. Ugyanúgy, mint ahogy a többi kiváló, magyaros ételt. Egyszerűen csak nyitott vagyok az újdonságokra, a hagyományostól eltérő elkészítési módokra és nagyon kedvelem az olyan ételeket, melyeket egy már jól bevált régi receptből átgondolt újításokkal, változtatásokkal hoznak létre. Ez a főétel, melyet hamarosan megismerhettek, szintén egy ilyen, újragondolt étel, hiszen a hozzá tálalt mártás halászléből készül. Eredetijével a 2010. évben, Luxemburgban megrendezésre került kulináris világbajnokságon indult a Magyar Nemzeti Cukrász és Szakácsválogatott.