„A természet iránti rajongó szeretetből, de azért is, mert íróasztal mellett, négy fal között töltött fárasztó munka után csak a tiszta friss levegőben lelték idegeim a szükséges felfrissülést, ezelőtt sétáimat üres időmben mindenkor a szabadba, a pormentes pázsitos folyópartra szoktam volt megtenni. Ily sétáim közben gyakran láttam egy-egy jó ösmerőst, a mint horgászó szerszámjával a folyó partján ülve s mit sem törődve azzal, a mi körülötte történik órákon át legtöbbször az est beálltáig leste a vízben úszó dugóját. Természetesen feltűnt az is, miként derült fel az arcza, ha a dugó közben-közben megbillent, hát még ha hirtelen víz alá is merült; és mégis hányszor maradt üresen a zsákmányra előkészített halászkosara. Ezeket látva és figyelve, gondolkozóba estem afölött : mi lehet oly vonzó ezen türelempróbának látszó sportban ? mi az abban, a mi ezen különben olvasott, intelligens embert órák hosszat egy helyre szögezve tartja, mikor idejét okosabban és hasznosabban eltölthetné, kiváltképpen, mikor azt a hébe-korba zsákjába került kis halat néhány fillérért megveheti ? s ő ezek daczára sokszor nedves fűben, vízben és sárban gázolva, a napsugarakat visszaverő vízszintre való merev nézésben egészségét és szemevilágát koczkáztatja...

Legutóbbi kalandozásunk a Veresegyházán található, Pamutipari horgásztavon ért véget. A remek peca után cimborámmal elhatároztuk, hogy hamarosan visszatérünk, és újra lecsapunk a csukákra. Azonban a megérkezés cseppet sem volt zökkenőmentes. Az indulást reggel 7:30-ra terveztük a szokásos tömegközlekedési eszközök bevonásával. A vonat már negyed kilenckor megérkezett az állomásra. A felszállás után a hangosbemondó kis türelemre szólított fel minket, zavar elhárítás céljából. Annyira siettek a MÁV-os dolgozók, hogy 9.40-körül fel tudtunk szállni egy vonatpótló buszra. Örömünk nem volt határtalan mivel csak egy darabig vitt minket a busz. Majd megint átszállás ezúttal a vonatra. Hát igen kalandos volt ez a kis reggeli túra, de 11 körül meg is érkeztünk a horgásztóhoz.

Mielőtt bármiféle utalást tennék soron következő receptemre, leszögeznék valamit, ami talán sokatoknak eszébe jut, miközben figyelemmel kísértétek a cikksorozat eddigi részeit. Semmi bajom a halászlével és a rántott ponttyal! Nincs kifogásom sem egyik, sem másik ellen, sőt, kifejezetten szeretem ezeket az ételeket. Ugyanúgy, mint ahogy a többi kiváló, magyaros ételt. Egyszerűen csak nyitott vagyok az újdonságokra, a hagyományostól eltérő elkészítési módokra és nagyon kedvelem az olyan ételeket, melyeket egy már jól bevált régi receptből átgondolt újításokkal, változtatásokkal hoznak létre. Ez a főétel, melyet hamarosan megismerhettek, szintén egy ilyen, újragondolt étel, hiszen a hozzá tálalt mártás halászléből készül. Eredetijével a 2010. évben, Luxemburgban megrendezésre került kulináris világbajnokságon indult a Magyar Nemzeti Cukrász és Szakácsválogatott.

Az előző részben láthattuk, hogy damilunk kis polimer golyócskák képében kezdik életüket. A monofil horgászzsinórok használati értéke sok tulajdonsága összességének eredménye. Egy horgászat során sok minden történik damilunkkal: vágjuk, kötjük, nyújtjuk, rántjuk, tekerjük, csavarjuk, kitesszük napfények, víznek, stb. Talán a legnagyobb igénybevételnek van kitéve a felszerelésünket alkotó dolgokból. Arra keressük a választ, milyen tulajdonságoktól lesz damilunk olyan amilyen és hogyan tudunk ezek alapján jó döntést hozni a beszerzéseink során?

Az ünnepek közeledtével minden évben eluralkodik rajtam a receptkeresési láz, így általában már novemberben elkezdem bújni a meglévő és újonnan beszerzett szaklapokat, internetes oldalakat. Ilyenkor minden egyes receptet átolvasok, hátha valami begyűjtésre érdemeset találok. Nálam ez a „szertartás” legalább annyira hozzá tartozik az ünnepváráshoz, mint mondjuk a mézeskalács sütés. Tavaly, egy ilyen receptkereső túra alkalmával bukkantam rá egy sokat ígérő levesre, mely egyszerűségével, és egyúttal különlegességével fogott meg. Természetesen azonnal a GYŰJTEMÉNY részévé vált. Egyszerű azért, mert semmi különleges hozzávaló nem kell hozzá és az elkészítés módjában sincs semmi bonyolult, különleges pedig azért, mert nyomokban sem emlékeztet a jól megszokott, paprikás magyar halászlére. Valóban, hiszen ez egy pikánsra ízesített, zöldségekkel gazdagított tejszínes leves, amely, mint korábbi cikkemben már említettem, székely eredetű.