2011. október 28.
Nagy Róbert
2011. október 25.-én az impozáns Novotel Budapest Congress adott helyszínt, annak a találkozónak, ahol ismét összegyűlt a „SHIMANO-sok” nagy családja. A konferencia elsődleges célja az volt, hogy értékelje a lassan magunk mögött maradó esztendőt és persze megvitassa a jövő év kereskedelmi stratégiáját.
2011. október 27.
Nagy Róbert
A verseny izgalmától izzadni kezd a tenyerem, pedig koránt sincs meleg… főleg itt a „B” szektorban nincs, ebben a szűk kis nádnyiladékban, ahol most állok. Takarva az októberi napfénytől, most mégis mindenre elszántan indítom útjára a fekete dobozkából kiválasztott „tvinyót”! A tény: nincs még halam ebben a fordulóban. Ez a gondolat jár egyre a fejemben, miközben a csalim igyekszek egy hínárcsomó mellett elakadás nélkül elvezetni. Hamar ki lehet ám „szállni” a versenyből! Ha itt most nullázok, akkor biztosan, hogy ki… Reggel az „A” szektorban fogott méret körüli csukám parádés kezdésnek bizonyult, de semmit sem ér, ha itt most nem fogok!
2011. október 22.
Darabos Tamás Zoltán
Kétnapos horgásztúránkat pár órás pihenővel szakítottam meg csupán, de álmomból arra riadtam, hogy valaki harcsát kiált a stégen. Erre a szóra a medve kimászott a barlangjából, hogy felmérje az erőviszonyokat. Ez első ami szemet szúrt nekem, a távolban gyülekező felhők garmadája. Hát ebből bizony vihar lesz rövid időn belül... nem is csoda, hogy Kocikának harcsát sikerült fognia, hiszen szinte az összes eddigi bajuszosomat vihar előtt, vagy frontos időben sikerült elcsípni. Ilyenkor megmozdulnak a harcsák a légnyomásváltozás hatására.
2011. október 19.
Horváth Ádám
Utolsó horgászatom óta rengeteg idő telt el, így kezdtek bennem újabb kalandvágyak megfogalmazódni. Hatalmas pontyokról és amurókról, csalikról, és rejtett, víz alatti búvóhelyekre gondoltam, ahova óriási harcsák és más ’teremtmények’ húzódtak be. De a közeljövőben horgászatnak esélye sem lehetett, hiszen a hétvégék teltek voltak, mindig akadt valami tennivaló. Ám egy hatalmas ötlet fogalmazódott meg bennem. Mivel nagy horgászatot nem csaphattam, így valami olyan módszert kellett kitalálni, ami adott, és nem kell hozzá nagy ’cókmók’. Eszembe ötlött, hogy éppen a pergető szezon kellős közepére esik a szombat délelőtt. Mindjárt óriáscsukák és kóborló harcsák jutottak eszembe.
2011. október 18.
Nagy Róbert
Lengyel KOSTAL cég Magyarországon még kevésbé ismert, ám a Horgász-Zóna most elhozta azokat a termékeket, amelyek hamarosan igazán népszerűvé válhatnak hazánkban is! Az elsősorban feeder horgászatban használatos „szögletes” kosarak már régebb óta ismertek és igen jól beváltak a folyóvízi horgászatok alkalmával.
2011. október 07.
Darabos Tamás Zoltán
Nagyszerű dolognak, tartom, hogy az internetes fórumok nyomán, a hasonló érdeklődésű horgászok, és blogolvasók között gyakran baráti kapcsolatok születhetnek és ennek eredménye képen közös megmozdulások, horgásztúrák is szerveződnek. Lám, ha az intelligencia felül kerekedik a világháló névtelenségén, milyen nagyszerű dolgok is kisülhetnek a végén. Régóta megfigyeltem, hogy a különböző típusú írásaimra más-más olvasói csoportok reagálnak. A dunai vadvízi írásokat figyelemmel kísérő horgászok talán a legaktívabb társaság, így nem volt kérdéses, hogy előbb utóbb össze jön egy össznépi horgászat az öreg folyó hátán.