2012. október 28.
Medgyasszay Csaba
Reggel 5 óra van. Még sötét. Halványan világító lámpám fényében hunyorogva fürkészem az este fellocsolt füvet. Harmatgiliszta után keresgélek lassan, vigyázva, nesztelenül lépkedve a nedves fűben. Már 3 szép szálam van, de még kéne pár darab biztosítéknak. Végre egy önfeledten összeölelkező páros kúszik be látószögembe. Visszakapom a fénycsóvát, számba veszem a lámpát, és hirtelen páros kézzel csapok le. Rövid huzavona után mindkét giliszta a dobozkámban landol. Ennyi már elég lesz egy gyors pecához.
A Bem téri befolyóhoz épp együtt érkezem Ricsivel. Jani csak 15 perces késéssel fut be. Gyors üdvözlés, és már csobbannak is a hungarocell úszók. Az első szektor a legjobb ilyenkor. A másodikban ritkábban, de nagyobbak jönnek. Ezen a napon is sikeresek vagyunk. Mindhárman akasztunk jaszkót. Ahogy a nap egyre magasabbról szemlél minket lazítunk egy kicsit, a kapások is abbamaradnak. Letesszük a botokat, és sztorizgatunk. Ugratjuk egymást, és fuldokolva kacagunk a hét közben összegyűlt poénokon. 10 óra felé, aztán mindenki hazafelé veszi az útját.
2012. október 19.
Horgász-Zóna
Sokszor mondogatjuk, hogy a feeder versenyző olyan a horgásziparnak, mint a Forma 1 az autóiparnak, azaz az innováció forrása. Egy öt órás verseny olyan intenzív igénybevétel, amely hatékonyan teszteli az új ötleteket, fejlesztéseket – legyen szó csaliról, végszerelékről, botokról vagy orsókról. Ezért mindig örülünk az olyan lehetőségeknek, amikor versenyzőkkel tudunk beszélgetni. Már régebben kialakult a jó kapcsolatunk a Dynamite team tagjaival, most volt idő arra is, hogy egy interjú keretében megosszanak velünk némi versenytapasztalatot, és természetesen a titkokra, praktikákra is kíváncsiak voltunk!
Leültünk hát beszélgetni Páll Eőrssel és Kurucz Dáviddal, akiket az oldal rendszeres olvasóinak, és azoknak, akik a feeder versenyeket nyomon követik, nem kell bemutatni.
Olvasgatva a papír alapú és online horgász 'szaksajtót', azt látjuk, mintha a folyóvízi horgászat újrafelfedezése zajlana. Eddig nem lett volna eszközünk az erősebb sodrású vizek meghorgászásához? Ezen jót mosolyoghatnak a tősgyökeres tiszai, dunai pecások... A feeder bot csak egy választási lehetőség, sőt évek óta találhatunk a márkák kínálatában nagy dobósúlyú rezgőspicces botokat. Egy izgalmasabb lehetőség folyóvízi horgászathoz a külföldön csak 'márnás' botoknak hívott bottípus, ami igazából egy speciálisan átalakított pontyozó (népszerűbb nevén bojlis) bothoz hasonlítható. Ezen kívül 2013-ban már széles választékban visszatérnek a márkák kínálatába a régen megszokott 3 méteres fenekező botok, amelyek szintén a bojlis botok lerövidített verziójaként képzelhetők el.
A Horgász-Zónában kifejezetten szeretjük a folyóvízi pecát, érdemesnek találtuk összefoglalni ebben az összeállításban a jelenleg elérhető horgászbot kínálatot ezekben a kategóriákban.
2012. szeptember 06.
Medgyasszay Csaba
Természetesen nem a Formula 1 versenyautói, sőt még csak nem is a manapság egyre kedveltebb salsazás lesz ez alkalommal a témám, hanem a pergetés méltánytalanul keveset érintett, de igen fontos alapelemeiről ejtenék pár szót. Minden pergető horgász megtapasztalhatta már pályafutása során, hogy egy kiválónak tartott „csodacsalival” bizony egy árva kapást sem sikerült kicsikarni. Egy fogós csali beszerzése nem jelenti feltétlenül azt, hogy használatával megnyílnak előttünk a vizek kapui, és szebbnél szebb ragadozók kerülhetnek fotómasináink elé. Tudnunk kell, hogy minden csalinak - ahogy minden halnak is - meg van a saját ritmusa. Az is tény persze, hogy bármelyik műcsalival lehet ragadozó halat fogni, csak elég sokat kell dobálni, de vannak azok a csalik, amiket a különböző halfajok jobban preferálnak. Ha ezekhez a csalikhoz a megfelelő húzási sebesség, ritmus, vagy ütem párosul, akkor fantasztikus eredményeket lehet velük elérni.
2012. augusztus 08.
Medgyasszay Csaba
2009 év végén kerültem közelebbi kapcsolatba a mini-twiszterekkel. Már az első találkozás meggyőzött fogósságukról, így elhatároztam, hogy felfejlesztem készleteimet. Az apró szilikonok beszerzését még nagy nehezen megoldottam, de hozzájuk való jigfejeket már sehol sem kaptam. A problémát viszont kezelni kellett, hogy a kis csalik adta lehetőségeket ki tudjam használni.
2012. augusztus 01.
Nagy Róbert
Ha visszagondolok a régebbi időkre - amikor barátaimmal rendszeresen horgásztunk pontyra és amurra - az etetés milyensége, minden szempontból döntő tényező volt a fogás sikerét illetően! Ha így vagy úgy, de jól el tudtuk végezni a beetetést, akkor általában alaposan „megpakoltunk” szép halakból, ha nem, akkor maradt a magyarázkodás. Mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy ez a dolog manapság sem változott, sőt… Az olyan horgászatokon, amikor nincs módod rá, vagy tilos csónakból etetni, netán egy rövidebb pecára érkezel, akkor bizony egyéb alternatívák után kell nézned az etetésre szánt anyag bejuttatását illetően. Az alkalmazott technika kiválasztására persze lényegesen hat a parttól való meghorgászandó távolság nagysága. Közeli etetés kialakítására ott van a kézzel való „begombócolás”, vagy épp egy jól kivitelezett csúzlis etetés. Ha azonban távolabbra horgászol, akkor az etetés módszere máris több problémát vet fel. A legfontosabb: hogyan juttasd be pontosan a finom falatokat a halaknak a megfelelő távolságra? Az eddigi gyakorlatokból megismerhetted az etetőrakétát, a parittyát, az etetőhajót, a dobócsövet vagy a kiakasztott zsinór klippel történő módozatokat. Mostani írásomban egy olyan – ma már nem is teljesen új – eszközt fogok nektek bemutatni, amely nálam első számú etetési eszköz a horgászkirándulásaimon. „Ő” a SPOMB!
