A naptár Június végét mutatja, a nappalok forrók az éjszakák bizsergetik az embert. Milyen kellemes ilyenkor egy jó kis éjjeli horgászat. Az ember ül a vízparton és hallgatja az eddig ismeretlen hangokat. Ismeretlen, hiszen az ember „nappali ragadozó”, ilyenkor gyakrabban tevékenykedik, mint az éj leple alatt. Ám én most nem az éjszakába szeretnék belepróbálni, hanem „nappali ragadozó” módjára, fényes nappal kergetni szegény kopoltyúsokat.

Frici barátom már hetek óta rágta a fülemet, hogy menjünk el Nyíregyháza mellé horgászni, a Verba tanyára, nem fogom megbánni. Sosem értem rá, mindenféle okok miatt, de annyira hiányzott a peca, hogy egy szabadság kivételét megéri a munkahelyen, tehát a péntek miénk. Indulhatunk is, majdnem komplett Big Fish Team formában, Frici, Peti és én.

A nyughatatlan horgászember lelkében mindig ott motoszkál az ismeretlen vizek, új területek felderítése iránti vágy. Persze sokkal kényelmesebb olyan helyekre menni horgászni, ahol már megtapasztaltuk a dörgést és a fogás tutinak mondható, mégis jól esik időről időre próbára tenni a szerencsénket egy-egy új élményekkel, új kihívásokkal kecsegtető tavon, vagy folyószakaszon. Persze a kalapban a siker mellett mindig ott van a kudarc lehetősége is... Az áprilist java részt e szellemben történő, úttörő horgászatoknak szántam. Már türelmetlenül vártam az egymást követő hévégéket, hogy meglátogassuk a Pest megyében található Háziréti tározót, illetve a Tata szívében elhelyezkedő Cseke tavat. Megvallom őszintén minkét horgászatot illetően nagy reményeket tápláltam, mégsem jöttek úgy be a számításaim, ahogy előre gondoltam.

„Ez a harc lesz a végső!” - dúdolgattam magamban, a még gyerekkoromban, utolsó generációs úttörőként tanult dallamokat, miközben a látóhatáron lassan feltűntek a bokodi hőerőmű óriás, piros-fehér sávos kéményei. Amikor ide érkezik az ember, mintha egyszeriben a régmúlt szocialista időkbe térne vissza. Az egész tavat belengi az iparosodás és az urbanizáció érzése, ahogy elhaladunk, az annak idején még a bányákból csencselt gerendákból megépített, vízen álló kunyhók hada mellett. Az erőmű kifolyójához érve nagyot dobban a lakótelepi ember szíve, hiszen a betontól betonig kijelölt horgászterület ismerősként köszönti a szürke falakhoz szokott horgászt. És ez most nem az irónia helye. Ennek a mesterséges környezetnek is van egyfajta bája, akár az ősvadonnal körülölelt természetes vizeknek. Nem rosszabb itt horgászni, nem jobb, csupán egyszerűen más.

Egy kedves olvasónk küldte a lenti élménybeszámolót.

Alig vártuk a tavaszt! Emlékszem a kollégáimmal már lázasan tervezgettük az első közös horgászatot a munkahelyen. Kávé szünetekben vagy épp az autóban ülve ecseteltük egymás szavába vágva a lehetséges helyszíneket és módszereket! Hiába, na, ilyenek vagyunk mi horgászok! Ha a hőmérő higanyszála már kicsit is fentebb kúszik és a mostoha jégpáncél eltűnik a vizeinkről, akkor menni kell…