Vajon mi a jussa a fogcsikorgató hidegtől zúzmarás, billegő dunai köveken bukdácsoló horgásznak? Vajon mi ösztönzi arra, hogy az embertelen körülmények ellenére is napról-napra a folyóparton érje őt a naplemente, miközben veresre csípett, fagyott arccal bámulja a víztükröt, hatalmas vattacukrokat fújva a mardosó téli levegőbe? A környezete bolondnak tartja, de ő fittyet hány rájuk, mert ott várja őt, oda csalogatja a lehetőség, hogy horogvégre kerítse a hőn áhított csúcsragadozót, amelyet az enyhe hónapok elérhetetlenné tesznek számára. Bizony keserű kenyér a parti süllőhorgász élete... míg a csónakos sporik a mederben kutakodva szebbnél szebb sárkányok nyomába erednek, a köveken toporgó pergetőnek nem marad más, mint a kitartás. Várni a pillanatot, mikor a nagyok végre elérhető távolságba kerülnek és eljön az ő ideje...

Mivel jelenleg is tart e nemes ragadozó fogási tilalma, így arra gondoltunk, Ti is szívesen olvastok itt a Zóna magazinban egy jó kis csukás történetet. Most, Darabos Tomi barátunk jóvoltából, még ha csak virtuálisan is, de legalább mindannyian újra "csukázhatunk..." Jó szórakozást mindenkinek!

Az idei ősz alkalmával kiemelt figyelmet szenteltem csukás horgászataim során a természetes vizeknek, hiszen számomra jóval nagyobb kihívást jelent vad környezetben becserkészni egy-egy ragadozóhalat, mint egy csúfolt teknőben várni a nagy valószínűséggel bekövetkező kapást. Itt utána kell járni a zsákmánynak, ismerni kell szokásait, búvóhelyeit. Nem elég csupán csónakkal ráállni a tuti törésre és cserélgetni a műcsalikat. Bizony, ez az árkon-bokron átverekedős, hosszú kilométereken át gyalogolós, küzdelmes cserkelő peca az egyik kedvenc módszerem, ha pergetésről beszélünk. Miután túl vagyunk az idei második sikeres Tisza tavi horgászaton, úgy döntötten hogy sorra járom a számomra érdekes Duna és Tisza holtágakat, kihasználva a november végébe nyúló nyár kínálta kellemes időszakot. Tudtam, ilyen körülmények között meg kell dolgozni keményen minden halért, de az emberiséget ugye mindig a kihívások viszik előre... :o)

Szevasz he! Nem mész ma tűzijátékozni? - Mégy a f****m! - csíptük el ezt az életszagú párbeszédfoszlányt a Duna parti kocsma pultjánál, miközben kiváltottuk napijegyünket az általunk kiszemelt öböl területére. Szapora léptekkel hagytuk el a késdobáló dohos légterét, hogy szemrevételezzük a folyó állását. Hát igen, alig csordogált valami vizecske a mederben, ezért sok jóra nem számíthattunk. Ráadásul otthon hagytam a szerencsesapkámat is, ami biztos kudarcra ítéltette a mai napot. Szapora léptekkel közelítettük meg a kiszemelt partszakaszt. Dani barátom a jobbomon, kivel már összeszokott csapatként működünk, és Rolanddal, illetve fiával, Marcellal a balomon, kikkel először horgászok együtt ezen a borús, szeles napon. Mindannyian önbizalommal telve suhintottuk be műcsalinkat vadvízi csukák után áhítozva.

Forró nyári éjszakákon, mikor a dunai tájra leszáll az est, a lenyugvó nap utolsó sugarai gyakran találnak engem és barátaimat a felhevült kövezéseken. Ilyenkor a nappal pihenő süllők feljebb merészkednek, hogy kivegyék részüket, az alkonyatkor víz tetőn összegyűlő snecihadak nyújtotta lakomából. Ha az ember jókor van jó helyen, valósággal fröcsög a felszín a süllők kaffantásaitól, időnként pedig balinok verik szét a háborgó víztükröt, szanaszét dobálva a menekülő apróhalakat. Megfelelően vezetett wobblerekkel könnyen kapásra bírhatóak a táplálkozó ragadozók, de persze a történet nem ennyire egyszerű, ugyanis az ember számos próbálkozásból, csak kevésszer fut bele az ideális körülményekbe és bizony ez az időszak is röpke életű csupán... hogy az idén brutális mennyiségben megjelenő szúnyoghadakról már ne is beszéljünk.

Végérvényesen beköszöntött a tavasz... mit tavasz, egyből a nyárba léptünk bele már április végén. Néhány hete még vastag hó borította az utakat, most pedig egyik pillanatról a másikra perzselő nyári hőség köszöntött rá az országra. Hányan vártuk már, hogy végre elérkezzen ez a pillanat, amikor már elég csupán egy póló és egy rövidnadrág a vastag téli ruhák helyett és a fagyos hónapok alatt kifehéredett bőrünket újra kellemesen simogatják majd a meleg napsugarak. Nekünk sem kellett több, András barátommal egy közeli Duna ág, a Hárosi öböl csukáinak becserkészését vettük napirendre. Tudtam, ha fogunk halat, ha nem, ilyen pompás időben egy csodálatos vadvízi környezetben eltöltött teljes nap kielégíti majd a hosszú böjti időszak által felgyülemlett, horgászat iránti hiányérzetünket.