Számos könyvet és újságcikket olvastam már a téli csónakos, nagy gumihalas süllőzés világáról és bár, régóta járom a tavak, folyók partját, ez idáig még nem adatott meg a lehetőség, hogy megtapasztaljam ezt a horgászmódszert a gyakorlatban. Így, egy álom vált valóra, mikor Soma barátom meginvitált egy közös horgászatra az öreg Duna hátára a legzordabb téli napokban. Már türelmetlenül vártam, hogy elérkezzen a kitűzött időpont. Alig fértem a bőrömbe, a majd kétórás úton, míg végül a rozzant volánbusz begördült a célállomás pályaudvarára. Barátom már ott várt reám. Egy gyors kanyarral elugrottunk a csónakért és egy röpke óra után már ringatóztunk is a fagyos habokon. Csak úgy pattogott úszó alkalmatosságunk, ahogy teljes gázzal közeledtünk az ígéretes árkok, gödrök felé. Az ébredező hajnali táj csodás bíbor színekben pompázott. Egyszerűen nem tudtam betelni a természet varázslatos látvánnyal.

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy éves horgásznaptáramban az egyik legnagyobb kihívást jelentő időszakot a nyári, dunai wobbleres pergetés jelenti. Szinte minden év más és más, újra kell tanulni, értelmezni a módszert. A folyó viselkedése és az időjárás nagyban határozza meg a rablóhalak viselkedését. Más-más vízállásnál, más-más kövezések tartják a halat. Figyelembe kell venni a közelgő árhullám érkezését, a víz zavarosságát, a napszak fényviszonyait és ennek függvényében kell kialakítani a stratégiát. Amennyiben a megfelelő helyen vagyunk, akkor sem garantált a siker, hiszen ki kell tapasztalni a megfelelő vízmélységet, ahol a süllők, balinok táplálkoznak és bizony a műcsali színe, mozgása sem közömbös. Ha minden mozaikkocka a helyére került, akkor a fogás sem marad el, de az ide vezető tanulási folyamat években mérhető. Ahogy a horgászemberre folyamatosan ragadnak a tapasztalatok, a helyes megérzések és a jó ütemben meghozott döntések száma egyre növekszik. Tehát, a folyóvízi wobbleres pergetés egyet jelent a változó körülményekhez való dinamikus alkalmazkodással és ez benne a csodaszép. :o)

Az év első horgászatát mindig nagy izgalom előzi meg, pláne, hogy egy szabad edzéssel egybekötve ejtettem meg. Végül nem is a megcélzott vízen, hanem a Kána horgásztavon kötöttem ki, ahol a retro húzott ki a csávából!

Miután első fekete sügérre irányuló próbálkozásaim sikerrel jártak Bokodon, úgy döntöttem, hogy próbára teszem horgász tudásomat más tavakon is, ahol ez a ritka ragadozóhal megtalálható. Sajnos, nem túl sok vízterület rendelkezik számottevő feka populációval hazánkban, mondhatnám csak néhány tavacska... Választásom ezúttal a Budakalászon található Omszki tóra esett, amit tömegközlekedéssel jól meg lehet közelíteni. Itt sokáig szabadon folyt a rablás, mert nem volt gazdája a területnek, de az elmúlt évtől már szednek rá napijegyet. :o) Horgász tónak azért nem nevezném, mert a vízi sportot kedvelők, fürdőzők, kutyát fürdetők után sajnos a horgászok érdekei állnak az utolsó helyen és azok alapján, amit ott tapasztaltam, nem is hiszem, hogy ez a közel jövőben változni fog...

Ilyenkor április elején a csukatilalom végével, a pergető horgászok népes seregével kiegészülve, újra benépesülnek a kisebb nagyobb álló és folyóvizek partjai. Nincs ez másképp a Zagyva folyóval sem, ahol mostanság az a hír járja, hogy igen sok csuka les prédára a bedőlt bokrok, fák, takarások árnyékából…

Normális ember a tél beálltával visszavonulót fúj és a meleg szoba biztonságos rejtekében rendezgeti, tisztíthatja az év során megkopott felszerelését. Jómagam azon kevesek közé tartozom, akik önsanyargató módon télen sem rettennek vissza a horgászás kihívásától, hiszen a fagyos hónapok is lehetőséget nyújtanak rá, hogy a megfelelő módszerrel megtaláljuk az ilyenkor még táplálkozó folyami ragadozókat. Persze az ilyen vállalkozás néha a józan ész határait súrolja, vagy messze túl mutat azon, hiszen nem ritkán mínusz tíz-tizenöt fokos, csontig hatoló hidegben kell helyt állni a falatnyi sikerhez...