Az idei december megmutatja, hogy ki is az úr valójában. Minél hidegebbek a nappalok és az éjszakák, a csillagok is fényesebben látszanak az égen. És persze leesik az első hó is. Ez rányomja bélyegét a horgászat szezonjának a végére. Innen már csak a legelvetemültebb sporttársak riogatják, az így is hibernált jószágot. Minden megáll, megpihen egy kis időre, aztán újból beindul a körforgás, ami megállíthatatlan. De addig is álmodozunk, nagy harcsákról, ahogy rabolt a nádas szélén, és kuttyantott egyet. Vagy egy kárász sütkérezik a sekély vízben, vagy netán egy aranytégla túrja éppen az iszapot az orrunk előtt...

„A természet iránti rajongó szeretetből, de azért is, mert íróasztal mellett, négy fal között töltött fárasztó munka után csak a tiszta friss levegőben lelték idegeim a szükséges felfrissülést, ezelőtt sétáimat üres időmben mindenkor a szabadba, a pormentes pázsitos folyópartra szoktam volt megtenni. Ily sétáim közben gyakran láttam egy-egy jó ösmerőst, a mint horgászó szerszámjával a folyó partján ülve s mit sem törődve azzal, a mi körülötte történik órákon át legtöbbször az est beálltáig leste a vízben úszó dugóját. Természetesen feltűnt az is, miként derült fel az arcza, ha a dugó közben-közben megbillent, hát még ha hirtelen víz alá is merült; és mégis hányszor maradt üresen a zsákmányra előkészített halászkosara. Ezeket látva és figyelve, gondolkozóba estem afölött : mi lehet oly vonzó ezen türelempróbának látszó sportban ? mi az abban, a mi ezen különben olvasott, intelligens embert órák hosszat egy helyre szögezve tartja, mikor idejét okosabban és hasznosabban eltölthetné, kiváltképpen, mikor azt a hébe-korba zsákjába került kis halat néhány fillérért megveheti ? s ő ezek daczára sokszor nedves fűben, vízben és sárban gázolva, a napsugarakat visszaverő vízszintre való merev nézésben egészségét és szemevilágát koczkáztatja...

Mielőtt bármiféle utalást tennék soron következő receptemre, leszögeznék valamit, ami talán sokatoknak eszébe jut, miközben figyelemmel kísértétek a cikksorozat eddigi részeit. Semmi bajom a halászlével és a rántott ponttyal! Nincs kifogásom sem egyik, sem másik ellen, sőt, kifejezetten szeretem ezeket az ételeket. Ugyanúgy, mint ahogy a többi kiváló, magyaros ételt. Egyszerűen csak nyitott vagyok az újdonságokra, a hagyományostól eltérő elkészítési módokra és nagyon kedvelem az olyan ételeket, melyeket egy már jól bevált régi receptből átgondolt újításokkal, változtatásokkal hoznak létre. Ez a főétel, melyet hamarosan megismerhettek, szintén egy ilyen, újragondolt étel, hiszen a hozzá tálalt mártás halászléből készül. Eredetijével a 2010. évben, Luxemburgban megrendezésre került kulináris világbajnokságon indult a Magyar Nemzeti Cukrász és Szakácsválogatott.

Az ünnepek közeledtével minden évben eluralkodik rajtam a receptkeresési láz, így általában már novemberben elkezdem bújni a meglévő és újonnan beszerzett szaklapokat, internetes oldalakat. Ilyenkor minden egyes receptet átolvasok, hátha valami begyűjtésre érdemeset találok. Nálam ez a „szertartás” legalább annyira hozzá tartozik az ünnepváráshoz, mint mondjuk a mézeskalács sütés. Tavaly, egy ilyen receptkereső túra alkalmával bukkantam rá egy sokat ígérő levesre, mely egyszerűségével, és egyúttal különlegességével fogott meg. Természetesen azonnal a GYŰJTEMÉNY részévé vált. Egyszerű azért, mert semmi különleges hozzávaló nem kell hozzá és az elkészítés módjában sincs semmi bonyolult, különleges pedig azért, mert nyomokban sem emlékeztet a jól megszokott, paprikás magyar halászlére. Valóban, hiszen ez egy pikánsra ízesített, zöldségekkel gazdagított tejszínes leves, amely, mint korábbi cikkemben már említettem, székely eredetű.

Mint azt az előző, bevezető cikkben olvashattátok, az elkövetkező hetekben sorozatban több, ünnepi jellegű és kiváló hazai halakból készült étel receptjét mutatom be nektek. A karácsony közelségére való tekintettel igyekszem a lehető leggyorsabban megosztani mindegyiket veletek, így még lesz idő a tanulmányozásukra és a hozzávalók beszerzésére.
Ígéretemhez híven első alkalommal egy előétel szerepel a sorban, a csukakocsonya friss zöldségekkel. Ez az étel egy nagyon mutatós és könnyű előétel, melyet akár szilveszteri bulira, összejövetelekre is kínálhatunk.

Az ünnepek közeledtével a legtöbb családban elkezdődik a lázas készülődés, melynek szerves részét képezi a karácsonyi vacsorához valók beszerzése. A piacok, hipermarketek megtelnek lelkes családanyákkal, háziasszonyokkal, akiknek kevésbé lelkes párjuk, férjük segít a csomagok cipelésében. Kígyózó sorok állnak a halpultok előtt, ilyenkor vásárolják meg legtöbben a hagyományos karácsonyi vacsorához a halat, az esetek többségében pontyot.
A szerencsésebbek (értem ezalatt a horgászó urakat és természetesen hölgyeket) előrelátó módon már év közben gondoskodnak a minőségi alapanyagokról, melyek aztán a fagyasztóban várják sorukat. A magyar alapvetően hagyománytisztelő ember, így ennek szellemében a családok nagy részénél még mindig a halászlé – rántott ponty páros a nyerő, persze ebben azért szerepet játszik a megszokás is, hiszen – valljuk be – egyszerűbb egy jól bevált receptet elkészíteni ilyenkor, mint egy ismeretlennel próbálkozni.