Az idei ősz alkalmával kiemelt figyelmet szenteltem csukás horgászataim során a természetes vizeknek, hiszen számomra jóval nagyobb kihívást jelent vad környezetben becserkészni egy-egy ragadozóhalat, mint egy csúfolt teknőben várni a nagy valószínűséggel bekövetkező kapást. Itt utána kell járni a zsákmánynak, ismerni kell szokásait, búvóhelyeit. Nem elég csupán csónakkal ráállni a tuti törésre és cserélgetni a műcsalikat. Bizony, ez az árkon-bokron átverekedős, hosszú kilométereken át gyalogolós, küzdelmes cserkelő peca az egyik kedvenc módszerem, ha pergetésről beszélünk. Miután túl vagyunk az idei második sikeres Tisza tavi horgászaton, úgy döntötten hogy sorra járom a számomra érdekes Duna és Tisza holtágakat, kihasználva a november végébe nyúló nyár kínálta kellemes időszakot. Tudtam, ilyen körülmények között meg kell dolgozni keményen minden halért, de az emberiséget ugye mindig a kihívások viszik előre... :o)

Általában, hogy melyik vízterületre megyünk horgászni, jelentősen befolyásolja eredményességünket, hiszen míg az intenzíven telepített tavakba sokszor heti rendszerességgel tesznek halakat, addig a kisebb horgászkezelésű vizekbe csak ősszel kerülnek új lakók. Mégis az ember sokszor vágyik a kisebb, eldugottabb tavacskákra, hiszen itt nincsen zsúfoltság, nincsen hangzavar, keresztbe dobálások, kapásjelző sípolás, csak a pőre természet, a nyugalom és a harmónia.

Szevasz he! Nem mész ma tűzijátékozni? - Mégy a f****m! - csíptük el ezt az életszagú párbeszédfoszlányt a Duna parti kocsma pultjánál, miközben kiváltottuk napijegyünket az általunk kiszemelt öböl területére. Szapora léptekkel hagytuk el a késdobáló dohos légterét, hogy szemrevételezzük a folyó állását. Hát igen, alig csordogált valami vizecske a mederben, ezért sok jóra nem számíthattunk. Ráadásul otthon hagytam a szerencsesapkámat is, ami biztos kudarcra ítéltette a mai napot. Szapora léptekkel közelítettük meg a kiszemelt partszakaszt. Dani barátom a jobbomon, kivel már összeszokott csapatként működünk, és Rolanddal, illetve fiával, Marcellal a balomon, kikkel először horgászok együtt ezen a borús, szeles napon. Mindannyian önbizalommal telve suhintottuk be műcsalinkat vadvízi csukák után áhítozva.

Lassan vége az áprilisnak, de a legnagyobb kaland még előttünk állt, hiszen Roli barátommal és kisfiával, Marcellal egynapos túrát terveztünk a Tisza-tó nádastengerére. Már türelmetlenül vártuk, hogy begördüljünk az Albatrosz kikötő udvarára és csónakba pattanva, a falánk ragadozók nyomába szegődjünk. Öblítőcsatornákon, holt Tisza ágakon át vezetett utunk. Némán csodáltuk az ébredező természet zöldbe hajló színeit, miközben csónakunk némán siklott tova a mesebeli tájon. Valami fennkölt érzés kerített hatalmába minket. A tavasz illata, az új élet ébredése valósággal átjárta a levegőt. Éreztem, egy ilyen nap nem végződhet kudarccal. Ma biztosan vár ránk valahol pár pompás rablóhal, csupán meg kell őket találnunk.

Idén valahogy nem jönnek olyan szépen a fogások a Dunán, mint az előző évben. Jóval kevesebb balint fogunk és a süllőkből is inkább az apróságok kerülnek horogvégre. Elég sok nyár éjszakai pergetés végződött betlivel és bár idén is beugrott pár igazán szép hal, éreztük ez az idei alacsony vízállás valahogy nem az igazi horgászati szempontból. Persze nem abból a fából faragtak minket, akik ilyen könnyen feladják. Időről időre próbát tettünk az öreg folyón, hátha sikerül végre valami szép halat elcsípni a sok eredménytelen horgászat után. És végül a kitartás meghozza gyümölcsét...

Lassan újra elérkezett az október, a nagy csukák ideje. Ilyenkor márnázó botjaimat a sarokba támasztom, figyelmem újra a pergetés felé irányul. Az elmúlt évben teljesen új szemléletmódban kezdtem el horgászni ezekre a gyönyörű rablóhalakra. Bár, a régóta alkalmazott villantók és twisterek mindig jól adták a csukákat, a két kilós átlagsúlyt csak nagy ritkán sikerült túlszárnyalnom. Amióta viszont jelentős méretű, 13-15 centis műcsalikat kezdtem alkalmazni, több igen szép csuka is partra került általuk. Többek között fogtam egy négy és egy hat és fél kilós óriást. Kíváncsian vártam hát a rablóhal szezon kezdetét. Vajon, ha az elkövetkezendő pár hónapban kifejezetten nagy csalikat kötök majd fel zsinórom végére, sikerül további termetes példányokat horogvégre csalnom, vagy az utóbbi idők sikerei pusztán a szerencsén múltak? Erre a kérdésre bizonyára csak a szezon végeztével tudok csak választ kapni... vagy talán mégsem kell addig várnom?