Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
Hat méter
2012. szeptember 29.
Galambos Sándor

HAT MÉTER

Mindössze ekkora az a távolság, amivel kénytelen voltam megbarátkozni. Nem volt mit tenni, a felszerelés adott: a Middy White Knuckle rövid rakósbotja. A feladat (vagy inkább kívánság) is adott: halat szerettem volna fogni ezen a távolságon. Ahogy a botot bemutatva is taglaltam, sok fenntartásom akadt a felszerelést nézegetve. Ezek akkor sem hagytak alább, amikor már a horgászatokat tervezgettem. Két tavat szemeltem ki. Mindkettőnél meg volt az esély, hogy bizony csak üldögélésbe fulladnak próbálkozásaim. A fő problémát – amitől nem tudtam elszakadni – minden esetben a bot hossza okozta. Nem sok olyan helyet ismerek a környékünkön, ahol stabilan fogható bármilyen hal is ezen a távon. Talán a küsz, de a bot nem éppen az apróhalas horgászatra hivatott.
Egy tavaszi nap az Amigó tavon
2011. március 28.
Harangi Csaba

EGY TAVASZI NAP AZ AMIGÓ TAVON

Egy kedves olvasónk küldte a lenti élménybeszámolót.
A part alatt
2014. augusztus 22.
Galambos Sándor

A PART ALATT

Hatalmasat csobban a szomszédom etetőkosara. Talán ötven méterre a parttól érhetett vizet. Én nem értem őt, de látszik, ő mégannyira se engem, amikor egy rövid rakósbotot húzok elő a tokjából. - Oda fog horgászni? - Oda. - Hát jó... És mire? - Pontyra, esetleg amurra, ha az is idetéved. De ha más nem, marad a kárász. Egyébként meg, hit kérdése az egész... Majd egy furcsa mosollyal zárul rövidke párbeszédünk a kolléga részéről. Szerencsére a horgászlecke elmaradt. Kioktatás helyett csak egy legyintést kapok...
Játék határok nélkül
2014. szeptember 17.
Galambos Sándor

JÁTÉK HATÁROK NÉLKÜL

Koncentrálok. Minden érzékszervemmel igyekszek összpontosítani a botom spicce mellett álló mozdulatlan úszóra. Mintha máshogy állna, mint az előbb! Óvatosan kiigazítom a zsinórt, hogy a csali biztosan mozdulatlan maradjon. Nem egyszerű. Az erősödő oldalszél egyre inkább lökdösi a botomat. Kicsit állítok a bottámaszon, hogy a spicc jobban víz alá kerüljön. Talán így jó lesz... Már vagy két perce nem lőttem kukoricát, épp itt az ideje. Gyorsan becsúzlizok vagy tíz szemet, majd néhány perc múlva még egy adagot. Az antenna lassan a feléig merül. Kicsit megáll, majd komótosan tűnik el a víz alatt. Próbálok higgadt maradni. Két kézzel megmarkolom a bot nyelét. Egy, kettő... kettő és fél... nagy levegő... Három!!! És egy hatalmas bevágással kétes kimenetelű harc veszi kezdetét...
Horgászat, határok nélkül…
2011. május 31.
Harangi Csaba

HORGÁSZAT, HATÁROK NÉLKÜL…

Frici barátom már hetek óta rágta a fülemet, hogy menjünk el Nyíregyháza mellé horgászni, a Verba tanyára, nem fogom megbánni. Sosem értem rá, mindenféle okok miatt, de annyira hiányzott a peca, hogy egy szabadság kivételét megéri a munkahelyen, tehát a péntek miénk. Indulhatunk is, majdnem komplett Big Fish Team formában, Frici, Peti és én.
Barátok pecája
2011. augusztus 15.
Harangi Csaba

BARÁTOK PECÁJA

A nyári szabadságok letelte után vagyunk, így ideje lenne a Big Fish Teamnek együtt pecáznia egy igazán kellemeset. Igazság szerint egyikőnk sem pihente ki magát és a gondok is csak inkább sokasodnak, mint fogynának, nincs más megoldás, csak a horgászat.
A hobbid a szakmánk! Tetejére