Felhasználónév: Jelszó:


Regisztráció Elfelejtett jelszó Kedvencek
Keresés
Vissza az áruházba
„Black-Box” pergető verseny
2011. december 06.
Horgász-Zóna

„BLACK-BOX” PERGETŐ VERSENY

Érdekes és izgalmas versenyre került sor október 16-án a Szécsény mellett található Robinson-szigetek horgászparkban. „A Magyarországon eddig egyedülálló ötleten alapuló megmérettetés különlegessége, hogy a versenyzők a 3 kijelölt szektorból 2-ben csakis és kizárólag a verseny előtt kapott „Black-Box”-ban (szó szerint értve: egy fekete dobozkában) található műcsalikkal horgászhattak” – mesélte Oláh Zoltán, a rendezvény kiagyalója, a Horgász-Zóna webáruház (www.horgasz-zona.hu) ügyvezetője. „Természetesen kizárólag minőségi, és ahogy az eredményekből kiderült, jól működő műcsalik voltak abban a bizonyos dobozban – köszönhetően a verseny főszponzorának, a Savage Gear csalikat forgalmazó Eurostar Kft.-nek.
Parádés évkezdet
2014. május 11.
Darabos Tamás Zoltán

PARÁDÉS ÉVKEZDET

Igazán nem panaszkodhatok az elköszönő esztendőre. Igaz, rengeteget jártam érte a vízpartra, mint tán ezidáig még soha, de igen szép halakat sikerült a fényképezőgép lencséje elé emelni. Akadt köztük termetes harcsa, derekas süllő, hatalmas csuka, de balinból és fekete sügérből is sikerült rekordokat döntenem. Ráadásul az év utolsó horgászatán végre-valahára nyakon csípnem álom süllőmet, amely igen sokáig áll majd fogas ranglistám élén... legalábbis akkor még ezt gondoltam. :o) Nem is reméltem, hogy az élet ilyen gyorsan megismétli önmagát és erre a kivételes fogásra sikerül majd ilyen hamar rákontráznom. Na, de ne szaladjunk ennyire előre az időben, elmesélem rövid történetét, hogyan indult a 2014-es esztendőm...
Beszámoló az első Zóna-Zóna pergetőkupáról
2015. március 08.
Oláh Zoltán

BESZÁMOLÓ AZ ELSŐ ZÓNA-ZÓNA PERGETŐKUPÁRÓL

Március elején rendeztünk egy jó hangulatú pergetőversenyt az Arizóna horgásztavon. Hol? Igen a pontyhorgászok birodalmában most a csukahorgászoké volt a főszerep. Ezen a napon a pergetőké volt a horgásztó, csak a kíméleti területen maradt két bojlis társaság.
Erre is, arra is...
2012. szeptember 24.
Darabos Tamás Zoltán

ERRE IS, ARRA IS...

Elhatároztam, hogy néhány alkalommal felderítő túrát tartok a Budapest környéki Duna szakaszon, ugyanis akadt pár hely, amiben láttam némi fantáziát, de idáig nem volt lehetőségem meghorgászni őket. Az ilyen cserkelő pecatúrák általában hétköznapra estek és mikor lejárt délután a munkaidő, a sarokba támasztott mobil felszerelésemmel kiballagtam az előre kiszemelt helyre. Volt amelyik adott halat és akadt olyan próbálkozás is, amely betlivel végződött. Ugyanakkor semmiképpen sem mondhatóak haszontalannak a sikertelen próbálkozások sem, mert jelentős tapasztalatokra sikerült szert tennem általuk. Íme egy csokor a halban végződő történetekről és bár, most nem tudok hatalmas fogásokról beszámolni, inkább arra próbálok rámutatni ezzel a történettel, hogy ahelyett, hogy mások titkait, horgászhelyeit próbáljuk kifürkészni a interneten található képekből, próbáljunk inkább kreatívak, próbálkozó szelleműek lenni. Mert bizony a szerencse általában azok mellé áll, akik elsőként eveznek új vizekre.
Horgászat a betonteknőben
2011. január 06.
Darabos Tamás Zoltán

HORGÁSZAT A BETONTEKNŐBEN

A fővárosi Duna szakaszról erősen megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a víz itt túlságosan szennyezett, a part teli van kétes eredetű tárgyakkal, szeméttel. Mások ellenben azt mondják, hogy ez a folyó halban leggazdagabb része. Valahol mindkét véleménynek igazat lehet adni. Tény azonban, hogy mióta a csepeli víztisztító megépült és elapadtak a szennyvízbefolyók a víz tisztasága sokat javult, bár ezzel egyetemben a halak egy része is odébb állt. A fővárosi horgászat semmi máshoz nem hasonlatos. Itt nincsenek zöld fák, bokrok, és nem gyönyörködhetünk az ártéri erdők buja rengetegében. Mégis, mikor a sötétség leereszkedik és felgyúlnak a város fényei, csodálatos látványt nyújt a díszkivilágításban pompázó hidak lába közt hömpölygő folyam. Legutóbbi horgászatom alkalmával ezen, a betonteknőbe szorult folyószakaszon tettem próbára szerencsémet.
Amerikából jöttem...
2012. április 11.
Darabos Tamás Zoltán

AMERIKÁBÓL JÖTTEM...

Valahogy ebben az évben szinte az összes nemzeti ünnepünk hétvégére esett, így alig akadt egy-egy bónusz nap, amikor az ember megszabadult volna a monoton munka terhétől. Sajnos a karácsony sem úszta meg a hétvégét, így csupán egy hétfői nap állt rendelkezésemre, hogy a családi ünnep zsivaját némiképp kiszellőztessem fejemből. Nem volt kérdés, hogy Bokodra fogok kinézni, hiszen itt az előző két alkalommal sikerült belekóstolnom a fekete sügér horgászatába, ami rendkívüli módon felcsigázta érdeklődésemet. A szép derűs időt kihasználva húgommal kifuvaroztattam magamat az erőműtó meleg vizes csatornájára.
A hobbid a szakmánk! Tetejére