Horgászpályafutáson során megfordultam jó pár vízen, de a Tisza ez idáig valahogy mindig kimaradt az útitervből. Hallottam meséket, olvastam történeteket a halakban bővelkedő szőke folyóról, de a nehezen áthidalható távolság miatt sosem jutottam el a lassan csordogáló folyam partjára. Rendkívüli módon izgatott lettem tehát, mikor körvonalazódni látszott egy Tisza-Tisza tavi hétvége ötlete, melyet Andás barátommal október derekára ütemeztünk be naptárunkba. Az elhúzódó vénasszonyok nyara kitűnő lehetőséget kínált egy csónakos kősüllő vadászatra a kiskörei tározó alvízének homokzátonyai között. Pocsai Pisti és Turza András, helyi partizánok társaságában vágtunk neki a tiszai kavicsok becserkészésének. És mint végül kiderült, bizony nem hiába tettük meg ezt a hosszú utat, a felénk oly ritkán horog végre kerülő, gyönyörű kősüllőkért.

Tisza-tó. Még csak másfél esztendő telt el azóta, hogy először próbálkoztam meg ezzel, a szülővárosomtól oly távoli vízzel, de időről időre újra magához csalogat a rejtélyes nádastenger. Igen nehéz terep ez és csak azon horgászok előtt nyitja meg halakban bővelkedő kincsesládáját, akik kellő tapasztalattal vágnak neki az erőpróbának. Ám, ilyenkor bármi előfordulhat, bármi megtörténhet, akárcsak más vadvizeken. Hatalmas csukák, és gyönyörű sügérek, balinok reményében idén is nekivágtunk a hosszú útnak Roland barátommal és fiával Marcellal, illetve Dani gyerekkel. A hajnali nap már a tározó egyik öblítő csatornáján találta kis csapatunkat. Körbenézve csodás látvány tárult elénk. A fák levelei már kezdtek sárgába fordulni és bizony a nádas is veszített imitt-amott sűrű zöld rengetegéből. Talán itt az ősz kezdete?

Szeptember végén egy Mór környéki horgásztóra terveztünk látogatást, hiszen itt a tavalyi esztendőben gyönyörű süllőket kerítettünk horogvégre és engedtünk vissza barátaimmal. Keserű csalódásként ért minket a halőr köszöntése, hogy ha pergeti jöttünk, jobb, ha jegyet sem váltunk, ugyanis a tó egész ragadozó állománya le lett halászva előző ősszel és el lett adva. Persze, gondolom kellett a pénz az innen-onnan beszerzett újabb óriáspontyokra. Felháborítónak találom, hogy míg a horgásszal elhitetik, hogy C&R személetben, sportszerűen horgászik és visszaengedi zsákmányát a további növekedés, szaporodás érdekében, a tógazda év végén egyszerűen leszüreteli az állományt, hogy tovább duzzassza kizárólag nagyméretű pontyokkal telepakolt országos hírű tavát. De igazából nem szólhatunk egy szót sem, mert nekünk, horgászoknak ilyenek az igényeink...

Szevasz he! Nem mész ma tűzijátékozni? - Mégy a f****m! - csíptük el ezt az életszagú párbeszédfoszlányt a Duna parti kocsma pultjánál, miközben kiváltottuk napijegyünket az általunk kiszemelt öböl területére. Szapora léptekkel hagytuk el a késdobáló dohos légterét, hogy szemrevételezzük a folyó állását. Hát igen, alig csordogált valami vizecske a mederben, ezért sok jóra nem számíthattunk. Ráadásul otthon hagytam a szerencsesapkámat is, ami biztos kudarcra ítéltette a mai napot. Szapora léptekkel közelítettük meg a kiszemelt partszakaszt. Dani barátom a jobbomon, kivel már összeszokott csapatként működünk, és Rolanddal, illetve fiával, Marcellal a balomon, kikkel először horgászok együtt ezen a borús, szeles napon. Mindannyian önbizalommal telve suhintottuk be műcsalinkat vadvízi csukák után áhítozva.

Javában nyár derekát tapostuk már, mikor beköszöntött hazánkba a pusztító trópusi kánikula. A hőmérő higanyszála hetekig negyven fok közelében szambázott, próbára téve embert és halat egyaránt. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon nehezen viselem ezt az extrém meleget, rettentően igénybe veszi szervezetemet. Nem emlékszem rá, hogy gyermekkoromban ilyen forró nyarakat éltünk volna meg, szárazsággal és aszályokkal kísérve... talán a globális felmelegedés érezteti ilyen gyorsan hatását? Könnyen meglehet, hogy pár évtizeden belül kukorica helyett narancsot és fügét termeszthetünk földjeinken és nílusi sügérre horgászunk majd tavainkban. Komolyra fordítva a szót, meg kéne érteni ezeket a figyelmeztető jeleket és reagálni rájuk, míg nem késő. :o( Folyóink is megsínylették a csapadékhiányt. A Duna igen alacsony szinten csordogált csupán, amit nem igazán kedvelek, mert ilyen körülmények között nekem keservesen szokta adni a halat.

Forró nyári éjszakákon, mikor a dunai tájra leszáll az est, a lenyugvó nap utolsó sugarai gyakran találnak engem és barátaimat a felhevült kövezéseken. Ilyenkor a nappal pihenő süllők feljebb merészkednek, hogy kivegyék részüket, az alkonyatkor víz tetőn összegyűlő snecihadak nyújtotta lakomából. Ha az ember jókor van jó helyen, valósággal fröcsög a felszín a süllők kaffantásaitól, időnként pedig balinok verik szét a háborgó víztükröt, szanaszét dobálva a menekülő apróhalakat. Megfelelően vezetett wobblerekkel könnyen kapásra bírhatóak a táplálkozó ragadozók, de persze a történet nem ennyire egyszerű, ugyanis az ember számos próbálkozásból, csak kevésszer fut bele az ideális körülményekbe és bizony ez az időszak is röpke életű csupán... hogy az idén brutális mennyiségben megjelenő szúnyoghadakról már ne is beszéljünk.