2012. augusztus 13.
Kurucz Dávid
Nemrég jártam Londonban, és természetesen betértem egy horgászboltba is. Feltűnt, hogy a feeder botok között nézelődve nem az idehaza megszokott választékot találtam. Sem a holland, sem a japán gyártók termékei nem voltak jelen, helyette különféle Middy botok pihentek az állványokon. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek, azzal magyaráztam, hogy az Angolok előszeretettel vásárolnak angol dolgokat, lásd: Rover, Jaguár sőt Opelt is, amennyiben Wauxhal van ráírva :) Bár azon elgondolkodtam, mivel ennek a módszernek Ők a kitalálói, nem lehet véletlen, hogy ennyire favorizálják ezt a márkát.
Mostanáig kellett várnom, hogy utána tudjak járni mi lehet a Middy botok angliai sikere mögött. Múlt héten szólt Zoli, a Horgász-Zónából, hogy megjött a Middy új botja, ha akarom, kölcsön ad tesztelni egyet a hétvégére. Természetesen akartam :)
2012. augusztus 10.
Darabos Tamás Zoltán
Lassan hozzászokhattunk már az utóbbi évek során, hogy a június a napsütéses kánikula helyett inkább viharokkal, záporokkal teli frontos időt hoz, mintha már nem is a nyár része lenne ez a hónap. Az embernek nagyon észnél kell lennie, ha több napos túrát tervez, mert az önfeledt szórakozást könnyen elsöpörheti egy hirtelen lecsapó vihar. Ha meg olyan helyen horgászunk a szabad ég alatt, ahol még menedéket sem lehet találni az égi áldás elől, akkor igazi istenkísértéssé válhat a tervezett túra. Most mi is egy ilyen helyzetbe csöppentünk faterral, mert az időjárás előrejelzés nem túl sok jóval kecsegtetett erre a hétvégére. Mégis úgy döntöttünk, hogy belevágunk, a már hónapokkal előre lekötött huszonnégy órás pontyos túránkba, hiszen aki nem kockáztat, az nem is nyer... meg persze a kikért szabadságot sem szabad hagyni elúszni.
2012. augusztus 08.
Medgyasszay Csaba
2009 év végén kerültem közelebbi kapcsolatba a mini-twiszterekkel. Már az első találkozás meggyőzött fogósságukról, így elhatároztam, hogy felfejlesztem készleteimet. Az apró szilikonok beszerzését még nagy nehezen megoldottam, de hozzájuk való jigfejeket már sehol sem kaptam. A problémát viszont kezelni kellett, hogy a kis csalik adta lehetőségeket ki tudjam használni.
2012. augusztus 07.
Darabos Tamás Zoltán
Miután első fekete sügérre irányuló próbálkozásaim sikerrel jártak Bokodon, úgy döntöttem, hogy próbára teszem horgász tudásomat más tavakon is, ahol ez a ritka ragadozóhal megtalálható. Sajnos, nem túl sok vízterület rendelkezik számottevő feka populációval hazánkban, mondhatnám csak néhány tavacska... Választásom ezúttal a Budakalászon található Omszki tóra esett, amit tömegközlekedéssel jól meg lehet közelíteni. Itt sokáig szabadon folyt a rablás, mert nem volt gazdája a területnek, de az elmúlt évtől már szednek rá napijegyet. :o) Horgász tónak azért nem nevezném, mert a vízi sportot kedvelők, fürdőzők, kutyát fürdetők után sajnos a horgászok érdekei állnak az utolsó helyen és azok alapján, amit ott tapasztaltam, nem is hiszem, hogy ez a közel jövőben változni fog...
2012. augusztus 01.
Nagy Róbert
Ha visszagondolok a régebbi időkre - amikor barátaimmal rendszeresen horgásztunk pontyra és amurra - az etetés milyensége, minden szempontból döntő tényező volt a fogás sikerét illetően! Ha így vagy úgy, de jól el tudtuk végezni a beetetést, akkor általában alaposan „megpakoltunk” szép halakból, ha nem, akkor maradt a magyarázkodás. Mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy ez a dolog manapság sem változott, sőt… Az olyan horgászatokon, amikor nincs módod rá, vagy tilos csónakból etetni, netán egy rövidebb pecára érkezel, akkor bizony egyéb alternatívák után kell nézned az etetésre szánt anyag bejuttatását illetően. Az alkalmazott technika kiválasztására persze lényegesen hat a parttól való meghorgászandó távolság nagysága. Közeli etetés kialakítására ott van a kézzel való „begombócolás”, vagy épp egy jól kivitelezett csúzlis etetés. Ha azonban távolabbra horgászol, akkor az etetés módszere máris több problémát vet fel. A legfontosabb: hogyan juttasd be pontosan a finom falatokat a halaknak a megfelelő távolságra? Az eddigi gyakorlatokból megismerhetted az etetőrakétát, a parittyát, az etetőhajót, a dobócsövet vagy a kiakasztott zsinór klippel történő módozatokat. Mostani írásomban egy olyan – ma már nem is teljesen új – eszközt fogok nektek bemutatni, amely nálam első számú etetési eszköz a horgászkirándulásaimon. „Ő” a SPOMB!
2012. július 30.
Horgász-Zóna
Majdnem minden hétvégén horgászverseny van valahol, egyesületek, tavak, horgászcikk gyártók, forgalmazók folyamatosan azon ügyködnek, hogy ne kelljen unatkoznia a vállalkozó szelleműeknek a hétvégéken. Ezek a versenyek nagyszerű lehetőséget kínálnak arra is, hogy tökéletesítsd a horgászmódszereid, eltanulj, elless olyan praktikákat, amelyek a mindennapi pecákat is még eredményesebbé, élménytelibbé teszik.
Ha csak az ismeretlentől való félelem tart vissza a versenyzéstől, Neked szól a most induló sorozatunk, melyben Molnár Zsanett lesz a vezetőd! Ki is ő és hogyan csöppent bele a horgászvilágba – erről szól az első rész.