2012. május 14.
TESZTEMBER
Egy normál teszt azzal kezdődik, hogy az ember megkapja az orsót, megvizsgálja, kipróbálja, majd mindenféle jó tulajdonságokat állít róla.
Mindenkit megnyugtatnék, ez a teszt nem ilyen lesz.
Nekem már kialakult, határozott igényeim voltak, és ezeknek megfelelő orsót kerestem. Jelzem, nem volt egyszerű!
2012. május 13.
Darabos Tamás Zoltán
A hosszú, fagyos téli hónapok után hirtelen, egyik napról a másikra beköszöntött a tavasz plusz húsz – huszonöt fokos napsütéses időjárással. Mint minden évben, idén is Agostányon kezdtük az évet apámmal egy szezonnyitó pontyozás alkalmával. A zord időszakban elkövetett ragadozóhalas, pergetős próbálkozások után, már nem vágytam másra, mint hátradőlni a kényelmes horgászfotelben és magamba szívni az erősödő kora tavaszi nap első sugarait. Várni, hogy a kapásjelző felcsapódjon és horogvégre kerítsem az év első pontyait. „Ember tervez, Isten végez...” - szól a mondás. A több hete tartó kellemes időt, pont a kitűzött dátum előtt űzte el egy viharos széllel beköszöntő hidegfront. Ez a hirtelen időjárás változás tönkretette álmainkat az üdítő tavaszi horgászatról, de azért minket sem faragtak olyan fából, akik csak úgy feladják a küzdelmet némi szélvihar miatt...
2012. május 08.
Nagy Róbert
Mostanában kétségkívül időszűkében vagyok, hiányoznak a klasszikus „nagy pecák”, a többnapos, beetetős, kiülős kirándulások. A pesszimista gondolatok helyett azonban, inkább többször megfordultam - egy-egy rövidebb horgászat alkalmával - kisebb tavakon. Ezeken a vizeken, tapasztalataim alapján a különböző úszós módszerek bizonyulnak kifizetődőnek. Köszönhetően érzékenységüknek és nem mellékesen a sokszor sekélyebb részeken portyázó halak megfogására az úszós készség adta lehetőségek az eredményes megoldások. Ennek ellenére többször nyúltam ekkor is a feeder után, hisz a viharos tavaszi szél zavaró hatása és a parttól távolabb tartózkodó pontycsapatok elérése nem tette lehetővé a „light pecát”. Ki kellet tehát találnom egy olyan feeder végszereléket, amely egyszerű, érzékeny és eredményes. Ez így jól hangzik, gondoltam magamban, aztán szépen lassan hozzákezdtem a megvalósításnak…
2012. május 05.
Medgyasszay Csaba
- Neeeee.... már megint kezdik! És már megint egy sárga Sandra.
- Dehogy Sandra! Az barátom egy 6"-os Mann's.
- Kizárt!
- Na fogadjunk!
- Ok.! Menj közelebb és nézd meg!
2012. május 03.
Varga Dávid
Túl hosszú volt a tél, unalmas és szürke. De egy dologban biztos voltam: minden nappal közelebb kerülök a szezonkezdéshez. Hiába minden, hiszen hideg van, a szobám ablakán kitekintve még változni sem akart az időjárás. Elmélyülve rendezgettem a megviselt felszereléseimet, tudatosan hangolódva a következő szezonra. Gondosan megvizsgáltam az összes olyan fontos kiegészítőmet, amin nagyon sok múlhat. Alaposan megtisztítottam feeder botjaimat és az orsóimat is. Végülis ezeket használom a legtöbbet. Ezért nagy figyelmet szentelek arra, hogy kifogástalan állapotban tudjam tartani őket. Ezek a rituálék már jól beváltak nálam az évek alatt. Szinte minden napra hagytam magamnak egy-két feladatot, amit el kell végezni, mert a nagydolgok a kis dolgokban rejlenek. Beszereztem a szükséges eszközöket és elkezdtem előkéket készíteni az első horgászatra.
2012. április 25.
Medgyasszay Csaba
Tudod mi tetszik Európában? – kérdi barátját Vincent Vega (John Travolta) európai körútjáról visszatérve.– Na mi? – Kérdezi vissza kicsit unottan Jules (Samuel L. Jackson)– Azok az apró különbségek!
A parádés szereposztású Ponyvaregény címû filmben ezek után érdekes, de igazából a lényegen nem változtató különbségek kerülnek felsorolásra Vincent részéről. Beszámolója szerint ugyanazt a hamburgert eszik Amerikában, mint Európában, az ételek csak a nevükben különböznek egymástól.