Idén valahogy nem jönnek olyan szépen a fogások a Dunán, mint az előző évben. Jóval kevesebb balint fogunk és a süllőkből is inkább az apróságok kerülnek horogvégre. Elég sok nyár éjszakai pergetés végződött betlivel és bár idén is beugrott pár igazán szép hal, éreztük ez az idei alacsony vízállás valahogy nem az igazi horgászati szempontból. Persze nem abból a fából faragtak minket, akik ilyen könnyen feladják. Időről időre próbát tettünk az öreg folyón, hátha sikerül végre valami szép halat elcsípni a sok eredménytelen horgászat után. És végül a kitartás meghozza gyümölcsét...

Az idei évben igencsak elhúzódott a nyár. Már november végét írtuk, de még mindig kellemes napsütés, tavaszias idő és röpke rovatok kísérték horgásztúráinkat. Szinte hihetetlen, de még szúnyogokba is belefutott az ember. A szokatlan időjárás kedvezett a csukáknak, de jelentősen csúsztatta, a már régóta várt, fagyos dunai süllőszezont. Nem csoda hát, ha kapva a lehetőségen, beiktattunk a horgásznaptárunkba egy csónakos tavi süllőzést Bence barátom egyesületi taván. Sajnos, idén elkerültek engem a szebb tüskés hátúak, pedig hajkurásztam őket eleget a folyami köveken, mégis csak az aprajából sikerült csupán nyakon csípnem egyet-egyet. Nem csoda hát, ha fogunkat fogasokra fenve érkeztünk meg, a nádasokkal körülölelt tavacskához ezen a nyirkos késő őszi reggelen.

Aggódva ráncoltam össze homlokomat, miközben a közelgő esőfelhőket szemléltem a komáromi MAHART kikötő töltésén állva. A legutóbbi két dunai próbálkozásom alkalmával sem sikerült megúsznom szárazon a kalandot, most úgy néz ki, újra bőségesen kapok majd a nem várt égi áldásból. Sebaj, ma süllőzni jöttem, és közismert, hogy az esős, frontos idő meghozhatja a tüskés hátú ragadozók kapókedvét. Persze azért jobban örülnék neki, ha nem áznék bőrig... Lassan elértem az első állást, ahol próbálkozni szoktam, a vízi rendőrség lépcsőjét. Egymás után záporoztak dobásaim, de a múltkor sikeres hely ezúttal nem adott halat, így székhelyemet áttettem a rakodó alatti kövezésre.

Ahogy lassan véget értek a nyár hónapjai, figyelmem újra a ragadózó halak felé irányult. Vajon hol tegyem próbára a szezonban első alkalommal szerencsémet csukákra, süllőkre pályázva? Hol ütközzön műcsalim horga a falánk ragadozók csontos szájába? Hirtelen ötlettől vezérelve eszembe jutott egy Fejér megyében található bojlis tó, ahol előző tavasszal már korábban megfordultunk. Akkor tanúja voltunk pár szép süllőfogásnak, így már régóta érlelődött bennem a gondolat, talán próbát kéne tennem pergető bottal is ezen a vízterületen. Jani és Gabesz barátaimmal egy frontos, esőbe hajló hajnalon érkeztünk meg a kiszemelt tó partjára. Barátaim elsősorban pontyozásra rendezkedtek be, de én azon nyomban műcsalis dobozomban kezdtem kotorászni.

A pergetés az egyes horgászmódszerek között olyan sajátosságokkal rendelkezik, melyek alapvetően más irányú ismereteket, gyakorlatot és felszerelést követelnek meg. Ha valaki jártas valamelyik finomszerelékes technikában, általában a másik ilyen irányú módszer elsajátítása nem okoz komoly problémát. A műcsalis horgászat azonban teljesen más világ, a módszer igazi mesterei ...

Be kell vallanom, a közelmúltban megejtett délegyházi horgászat maradandó nyomokat hagyott bennem. Nagyon megfogott ez a nagy kiterjedésű, vadregényes környezet, a kitűnő feketesügér állomány és hogy a számtalan kapás nyomán lehetőség nyílik próbálgatni a különböző plasztik és felszíni műcsalis halfogó módszereket. Ez a tórendszer kitűnő gyakorló pálya a feka horgászattal most ismerkedő pergető számára és természetesen, mint legutóbb láttuk, minden dobásban benne rejlik a nagy hal lehetősége. Nem csoda, hogy türelmetlenül vártuk András és Máté barátaimmal, hogy végre megérkezzünk a kettes tó partján található szabad strandhoz, ugyanis a hajnali derengésben ezt a partszakaszt próbáltuk meg felderíteni először ezen a rendkívül forró, kánikulába hajló nyári napon.