Ebben az évben, október 15-én Zamárdiban, a Balaton parton található Hotel Wellamarin adott otthont a soros DAIWA-CORMORAN szemináriumnak. A rendezvény fő célja a következő szezonra való színvonalas felkészülés és az ezzel szorosan összefüggő termékbemutató volt. Ott voltunk, szétnéztünk és most leírjuk mit láttunk!

Ahogy belepetünk a nyár utolsó hónapjába, egyre inkább késztetést éreztem, hogy látogatást tegyek a fővárosi Duna partján márna fogás célzatából. Nem tagadom, az előző évben csupán soványka zsákmánnyal ajándékozott meg a folyó, de bíztam benne, hogy előbb-utóbb újra sikerül partra segítenem néhány termetes folyami harcost, mint azt a helyi erőktől is láttam már számtalanszor az utóbbi időben. Nem egyszer gyönyörű, három kiló fölötti márnákat, több kilós dévéreket húztak partra azok a sporik, akik úgy ismerik környéket, mint a tenyerüket. Az elmúlt esztendőkben igen csak hozzánőttek a szívemhez a márnák. Ezeket a csupa izom, ádázan küzdő vadvízi halakat nem lehet egy napon említeni, a beszórt tápra disznócsordaként betóduló, elhízott tavi pontyokkal. Megfogásukhoz érteni kell a Dunát. Megérezni, hogy a szélsőségesen változó folyami körülmények között, hol számíthatunk előfordulásukra. Úgy döntöttem, hogy az augusztusi hónapot nagyrész a márna horgászatának fogom szentelni, hátha kitárja előttem az öreg folyó féltve őrzött titkait…

A rohanó, munkás hétköznapok és a „hétvégénmindenhovaelmegyek” életvitel pont kezdett rajtam negatív irányban eluralkodni. Aztán az egyik nap, a péceli illetőségű barátom, Hovány Attila javaslatára megbeszéltünk egy pontyhorgászatot. Nem volt apelláta, a helyet lefoglalta, megvolt az időpontunk, így egy teljes szombati nap állt a rendelkezésünkre. Ez nem túl sok, de a terveink szerint a különböző csalik és végszerelékek kipróbálásán kívül, alkalmunk nyílik végre kicsit kötetlenebbül beszélgetni és „beleolvadni” a minket körülvevő „őszbe szökő” természetbe. Aztán a halak majdcsak megzavarják a nagy pihengetést… reméltük. A kis csapatunk Szlanicska Milánnal a kiváló újpesti pontyhorgásszal egészült ki. A hajnali 4-kor, nyelvemet „szénné” égető tűz forró kávé és a szervezetem fáradságot nehezen legyűrő ébredését leszámítva, pozitívan vártam a napot!

Be kell vallanom, a közelmúltban megejtett délegyházi horgászat maradandó nyomokat hagyott bennem. Nagyon megfogott ez a nagy kiterjedésű, vadregényes környezet, a kitűnő feketesügér állomány és hogy a számtalan kapás nyomán lehetőség nyílik próbálgatni a különböző plasztik és felszíni műcsalis halfogó módszereket. Ez a tórendszer kitűnő gyakorló pálya a feka horgászattal most ismerkedő pergető számára és természetesen, mint legutóbb láttuk, minden dobásban benne rejlik a nagy hal lehetősége. Nem csoda, hogy türelmetlenül vártuk András és Máté barátaimmal, hogy végre megérkezzünk a kettes tó partján található szabad strandhoz, ugyanis a hajnali derengésben ezt a partszakaszt próbáltuk meg felderíteni először ezen a rendkívül forró, kánikulába hajló nyári napon.

Elhatároztam, hogy néhány alkalommal felderítő túrát tartok a Budapest környéki Duna szakaszon, ugyanis akadt pár hely, amiben láttam némi fantáziát, de idáig nem volt lehetőségem meghorgászni őket. Az ilyen cserkelő pecatúrák általában hétköznapra estek és mikor lejárt délután a munkaidő, a sarokba támasztott mobil felszerelésemmel kiballagtam az előre kiszemelt helyre. Volt amelyik adott halat és akadt olyan próbálkozás is, amely betlivel végződött. Ugyanakkor semmiképpen sem mondhatóak haszontalannak a sikertelen próbálkozások sem, mert jelentős tapasztalatokra sikerült szert tennem általuk. Íme egy csokor a halban végződő történetekről és bár, most nem tudok hatalmas fogásokról beszámolni, inkább arra próbálok rámutatni ezzel a történettel, hogy ahelyett, hogy mások titkait, horgászhelyeit próbáljuk kifürkészni a interneten található képekből, próbáljunk inkább kreatívak, próbálkozó szelleműek lenni. Mert bizony a szerencse általában azok mellé áll, akik elsőként eveznek új vizekre.

Az Omszki és a Bokodi tó után úgy döntöttem, hogy próbára teszem szerencsémet egy újabb népszerű, jelentős fekete sügér állománnyal rendelkező tavon, a délegyházi tórendszeren. Próbáltam előzetesen magamba szívni minden fellelhető információt a helyszínről, de általában úgyis minden a vízparton szokott kiderülni... Gábor barátommal reggel nyolc óra magasságában érkeztünk a helyszínre. Ami rögtön szemet szúrt nekem, az a csodás környezet, a hatalmas vízterület és az üdülő házakkal, buja növényzettel körülölelt labirintusos vízpart. Elindultunk hát vaktában a tó körül, hátha találunk néhány ígéretes helyet, ami talán egy - két derék pisztrángsügért is rejteget számunkra...